(2014-ben szülőhelyemen Derecskén jártam)
Ott születtem azon a hagymás vidéken a Nagy utcán, a Peckes mellett,
Gyerekkorom színtere volt az, és néha gyerekként azért sírnom is kellett.
Nem dúskáltam a jóban, sokszor kértem Anyámtól az ételt,
Nem mindig voltam boldog és nem szerettem ha mondták a pohár “bételt”!
Ott születtem én azon a vidéken ahol egyszerű emberek éltek,
Olyan sokszor az életükhöz istenüktől segítséget hiába kértek!
Sokat dolgoztak, sokat szenvedtek és mégis vidámak voltak,
Aztán minden vasárnap a templomban könyörgő szavakat mondtak.
Ott születtem én ahol a kis Kálló kanyarog a vize néha életet elvett, és adott,
Az embereknél ez hol örömet, hol meg bizony szomorúságot hagyott.
Sokszor szaladtam a mezőn, legelőn és szerettem a füvének az illatát,
Láttam sokszor gyerekként, fiatalon mert kellett, a szépséges hajnalát!
Ott éltem én ahol mindegyik nagyapám keményen dolgozott,
És mégis esténként, hiszen kellett, az Anyám meg ruhát foltozott.
Sokszor keresték őseim az igazságot, rá kevésszer találtak,
Mégsem adtak fel semmit, és a reménytelenségükkel együtt háltak!
Olyan sokszor jártam én gyerekként nemcsak játszani a Morgóba,
Olyan boldogan néztük, hogy telik a zsákunk, és lesz kevéske búza a kamrába.
Megtanultam mindazt azon a Nagy utcán ami az élethez kellett,
Keményen azt kaptam akkor amire szüleimnek, őseimnek tellett!
Aki csak úgy jött erre a földre és nem értette meg annak a lelkét,
Nemigen találta itt meg egy életre soha ahol lakjon, a telkét.
Mégis olyan sokszor akarták azokat az egyszerű embereket tanítani,
Megértették egyszer, ezzel semmire nem mennek, nem tudták őket átalakítani!
Ott születtem én azon a hol egyenes, hol kanyargós utcán, lelkem ahhoz simult,
Bármerre is vitt a sorsom ez az érzés belőlem el soha el nem múlt!
Megőriztem mindazt amit ott tanultam és mindenhova magammal vittem,
Abban amit én akkor gyerekként kaptam, magamban nagyon is hittem!
Kemény élet várt rám, még akkor nem is sejtettem, és ennek így kellett lenni,
Mert ahova születtem azokkal az emberekkel és hagyatékukkal tudtam csak menni!
Nekem sokszor fájt is a szívem értük, sokkal többet érdemeltek volna,
Fejembe verték, ahogy ők mondták, nekünk csak így szólt a nóta!
Akikkel éltem, akik tanítottak ők emeltek fel engem, így kinéztem a gödörből,
Amit megláttam, amivel jobb lett az életem, annyit láttam arcukon az örömből!
Áldozatot hoztak értem kéretlenül is azok a „széplelkű” Nagy utcai emberek,
Az önzetlen lelkükön elmém sokszor elmereng, ők azok akiket most is szeretek!
Ott születtem én azon a vidéken ahol olyan szépek voltak az esték, a naplementék,
Ott ültem magamban a nagy eperfánk alatt és eljutottak hozzám a tücsök zenék.
Ültem a sötétben és sokszor gondoltam a jövőmre és álmokat szőttem,
Talán ennek is köszönhetem, hogy onnan egyszer végleg kinőttem!
De elrepültek évtizedek és ma ismét otthon járok, Derecske utcáin kóborgok,
Az estéimen ismét fiatalként abba régmúltamba de sokszor be, beszaladok.
Előjönnek ilyenkor a szépségek, a bajok, meg mindaz ami akkor én voltam,
De hogy én ott és a szüleimmel élhettem azért nagyon sokszor hálát is mondtam!
Ott születtem én azon a kanyargós Nagy utcán, de az akkori lelkem én el nem veszítettem,
Megtartottam magamnak az értékét, kiknek én annyiszor és olyan sokat köszönhettem!
Még látom Apám küzdelmét, mindennapi munkáját, és látom Anyám aggódó tekintetét,
Így mentem el valamikor onnan, és vittem magammal poggyászomban a szüleim életét!
Megtagadni sohasem tudnám a szülőfalumat, így mondom, akkor még az volt,
Ott maradt mögöttem minden rokonságom, és végzete miatt lett már mindegyik holt!
De sohasem feledem őket, mert annyi áldozatot hoztak, és a fejemet meghajtom,
Ez az én szülőföldem ez teremtett engem, és ezt míg élek mindig is mondom!
Ott születtem én a Peckes mellett ahol vidám és szomorú emberek éltek,
Ők olyan sokszor az életüktől jobbat, de sokszor, hiába is kértek!
Áldozatuk itt van a szívemben és ők az én utolérhetetlen hőseim,
Büszke vagyok ma is rájuk mert kiváló emberek voltak az én őseim!
Olyan föld nincs is e világon másutt, hiszen érzi mikor hazamegyek,
Napsütötte utcáin emlékeimmel járok, olyan nagyok azok mint a hegyek.
Képzeletemben azon az utcán ismét látom ott jön a Nagyanyám,
Ilyen látomásaim vannak, és hagyom, hogy régi életem jöjjön ismét hozzám!
Ahol én születtem ott szebb volt a mezőn a virág is, kékebb volt az ég,
Olyan jól emlékszem mindezekre pedig régen volt az, nagyon is rég!
Nappalainkon a józan ész vezetett bennünket, emberek egymáshoz hajoltak,
Éjszakáinkon meg a holdsugaras udvarunkon tündérek táncoltak!
Debrecen, 2020. szeptember 26.