(újfalui éveim emlékére) 

Biharban éltem én is! E kies tájon, melyet folyók, mocsarak, háborúk szabdaltak
Itt munkál lelkemben az ősök szelleme, melyet történelmi idők békén nem hagytak.   
Úgy látom, e sokat szenvedett és bántott térség mégis él és jövőt remél, 
Én pedig hiszem, hogy az itt élő, küzdő ember most és később is megél! 

Biharban éltem én is! Most mindenkihez ezt kiáltom,
Mert tudom, hogy e szavak mögött mi van, hidd el barátom! 
Itt éltem e tájon, itt töltöttem, dolgoztam napjaim,
Tanítványok, barátok sokasága övezte örömöm, s néha kínjaim.

Megismertem az itt élő embereket, s hogy mi itt az érték,
Van ennél többet érő, többet jelentő mérték? 
Látni, hogy küzdenek, hogy szorgoskodnak egy éltető lázzal,
Együtt oktattuk, neveltük a gyerekeiket a szülői házzal.

Ott voltam én, mert akartam, a mindennapjaik gondjában,
Szinte minden szülő, minden ház családi bajában.
Akkor még így kellett, vagy talán csak én akartam?
De eredményként egy életre való hitet is kaptam.

Hát kiáltom most ennyi évtized múltán ismét a mondatom,
Biharban éltem én is! Ez így talán már értékelhető is bizony. 
A bihari tájon élő, születő emberek biz’ egyediek,
Mert a lelkükhöz férni csak arra érdemeset engednek.

Most azt kérditek: megérte, hogy úgy éltem dolgoztam? 
Erre válaszolni én csak a barátaim felmutatásával tudtam.
De vallom, hogy nincs igazán eredményes munka sehol,
Ha a kapcsolat az emberek lelkéig el nem hatol! 

Biharban éltem én is! És itt már 25 éve csak vendég vagyok,
Remélem majd magam után kellemeset és jó érzést hagyok!
És tanácsom adom az utódoknak, remélve, hogy hallgatnak rám,
Minden kincsnél többet ér az emberség, a barátság bizony ám!

Debrecen, 2011. március 13.