Szállnak, a felhők az égen úgy szállnak, mint a madarak,
Elmennek oda, ahol otthonuk van, messze tőlünk, ahol laknak.
Múlnak az éveink, a napjaink, a perceink és megyünk előre,
Mindaddig így van ez, amíg csak talál a lelkünk erőre.

Szállnak az évek, száll felettünk az idő, és mi lángként égünk,
Szeretnénk itt sokáig maradni, és úgy látjuk messze még a végünk.
A hajnalt követi a reggel, majd jön a dél és az este, ez még izgat,
Ha szétnézel a világban még egyedül nem vagy, a cselekvés mozgat.

Elballagnak mellettünk, még nem sietősen a hónapok, az évek, 
Eszméket adunk, veszünk, és bizony társaink belőlünk még kérnek!
Sok, sok munkánkról, barátságról szól szájukról az ének,
Még nincs gondunk és köszöntenek az olyan évek, melyek még szépek.

Egyre inkább érzed, nemhogy megy, de nagyon is száguld az idő,
Küzdesz életeddel és sokszor azzal mit mások hoznak elő.
Jegessé válnak már néha a reggelek, és megcsípi a dér a hajad,
Lassulsz is, mert fárad a kezed, és a lábad sokszor helyben is marad. 

Életünk teljében még alig, alig meditálunk, nemigen lelkizünk,
Itt van minden életünk lényegéből, és az, aki számít még nekünk.
Egy napon aztán már hiába kérdezed: Mama hát hiába várlak?
Messze van már tőled, elvitte őt az idő, az évek tovaszálltak.

Sok év van már mögötted, és van olyan, ki felnéz rád,
Megbecsülést és értéket ez az a helyzet, ami neked ád!
Egy nyugtalan napon már csak rohanni látod az időt,
És te lelassulsz, csendesedsz, és de sokszor várod már a pihenőt!

Szállnak az évek tovább és már nem vagy mindig jókedvű,
Nagyon jól esik, amikor ajkadat érinti az a hűs nedű!
Gyakran meg, megállsz és széttekintesz a tájon, ahol jársz,
És már téged vezet az utódod és csak nyugalomra vágysz!

Szállnak a felhők az égen és nézed a szépségüket,
Onnan fentről bizony sokszor úgy érzed a jövőd integet.
Elrepültek évek, évtizedek és úgy látod, kell a nyugalom,
Ott vannak estéken, éjjeleken és bizony övéké a vonzalom. 

Az évek tovaszállnak, és mint a felhők az életeden átvágnak,
Lelked nyugalma megérkezett e, vagy csak a porcikáid erre várnak?
A tovaszállt évek már a tieid, és ne add el őket soha, utódaidat oda vezesd,
Köszöntsön téged teljes szívével az élet, és benne a szépséget szeresd!

Szállnak a felhők az égen és úgy szállnak, mint a madarak,
Nézünk hátralévő utunk elébe, merre a lenyugvó Nap halad.
Szállt felettünk az idő, és mi zaklatottan vagy csendes megadással léptünk,
Az a nagy kérdés! Mit adtunk vajon a világnak? És hogyan is éltünk?

Debrecen, 2015. október 27.