(kusza gondolataim Anyámra emlékezve)

Ébren álmodok, olyan szépen világít rám a telihold,
Anyámra gondolok, aki életében olyan gyakran vidám volt.
Olyan sokszor láttam, éreztem a szépséges mosolyát,
Olyan derűs arcot a szemem az óta, sem igen lát. 

Ma már csak emlékezem, ma már csak vágyakozom utána,
Itt van emléke velem, itt van emléke nekem és ez, gondolatom vágya.
Valamikor régen, amikor még olyan sok gond a vállát nyomta,
Akkor is tudott mosolyogni a gyerekeire, és az nem volt nála ritka. 

Most már csak a képekről mosolyog rám az Anyám, ó de kár,
Ma már csak a papírok adják vissza nekem, a türelmem rá hiába vár.
Emlékeim elindulnak egy mosolyától és lelkem szinte felbolydul,
Nem tudok ma mást tenni, és cselekvésem a tehetetlenségbe fúl.

Az Anyám mosolyától szebb lesz számomra ma is a világ,
Olyan szépséges nekem, mint az erdőben egy gyönyörű tölgyfa ág.
Olyan megnyugtató az Anyám mosolya a képen, és szívesen nézem, 
Itt van a nyugalmas vagy az éber, nyugtalan éjszakákon is vélem.

Anyám mosolyát egy fényképként most a kezemben tartom,
Az anyák mosolya olyan, mint a gyógyszer, és ezt én igenis vallom.
Amikor mosolyát látom, örömöm érzem, míg a világom fennáll,
Nyugalmat ad nekem, és a lelkem magára így mindig is rátalál.

Nincs itt velem már régóta, de a mosolya mindig megtalál,
Szíven üt, mint az, ahol születtem, de az a régi ház már nem áll!
Anyám mosolyával élek már rég óta és ettől emberibb vagyok,
Ott van velem a nappalokon, éjjeleken úgy, ahogy az a telihold ragyog.

Már nem mosolyog rám az Anyám, és én szinte magamra maradtam,
Visszavágyódom a régi otthonomba, ahol mosolyt neki én is adtam.
Elmennek a reggelek, a napok, és mi gyerekek így végül magunkra maradunk,
Elviszi tőlünk a kegyetlen idő az anyánkat, de őt igenis tükrözi a mosolyunk!

Csendes nyári estéken, amikor olyan szépen süt le rám a telihold,
Eszembe jutnak régi emlékek és anyám mosolya ilyenkor a bűnöm alól is felold.
Még visszavárom őt, még reménykedem ilyen szép estén, éjszakán,
Remélem, visszajön hozzám, remélem, még egyszer rám mosolyog, talán!

De hiába várok már régóta az Anyám mosolyára, nem jön, hiú álom,
Előveszem a képeket, beszélgetek vele, de nem csitul fájdalmam, hiába várom!
Napnyugta után, amikor olyan szép színessé válnak messze fent a fellegek,
Az Anyám mosolyáért koldulok, és érte az álmok országába bizony én elmegyek!

Debrecen, 2016. január 25.