Mikor már száraz levelet sodor a szél,
a fán itt-ott van egy- egy levél,
rádöbbenek: végleg elmentél,
a bánat-folyó véget nem ér,
a végtelen út végéhez ér.

Mikor már óriássá nőnek az árnyak,
Eltűnnek a gondűző vágyak,
Porba hullnak tört madárszárnyak,
zokog és sír a naplemente,
köd és dér remeg reggelente.

Akkor már szél és levél, út, árny és folyó,
Szárnyak és vágyak feketében
Búcsút int a nap lemenőben
Megnyúlt sötét árnyak képében
Árván dideregnek holdfényben.