Ablakom előtt búsan ballag
Egy kopott kabát, mint emberi sors,
Fejét lehajtva némán, csendesen
Csoszog, baktat a járdaköveken.

Színtelen fények körbelengenek,
Hol vannak már a régi legények?
Holnap újra jön a kabát, lebeg,
Nap nap után a vén idő lepereg.

Kitaposott rút, zord körök között
Ruhába lapul, mint sorsüldözött.
Ablakom előtt búsan ballag a sors,
Egy kopott kabát, a kövek között.

Szeme csücske bánat gödre
Múltat olvas a köveken,
Megy, megy a kabát, a szürke,
Bánatba burkolt bús élete.