„Elhull a virág, eliramlik az élet…”

        Gerő István  szomszéd emlékére 

Ugye, így írta Petőfi Sándor Koltón 1847 szeptemberében. Milyen találó és igaz. 2020 március 15-e  vasárnap. Még a vízöntő jegyében elhullt egy virág, ki a virágot nagyon kedvelte, művelte. 

    Egyedül a krónikus osztályon iramlott el a 91 éves földi élete. Negyven napot küzdött összesen: maradjon, vagy menjen örökre? 

    Elfáradt a teste, lelke, és elméje kereste: kik ezek körülötte? Egyszer megszólalt, amikor „párja” kérdezte: mit álmodtál? Álmodtál? – nehezen jött válasz: 

– Igen. Sokan néztek be az ablakon, meg a halál.

Beletörődött mindenbe. Szemöldökét felhúzta, mint aki kérdez, de a hangja már gyenge volt, mint a cérnaszál. Még markolta a takaróját, mint kis csecsemő, csak Ő fogyó erővel, s koordinálatlan mozgása mutatta, míly esendő… hagyjuk őt megértő szívvel. 

Negyven napig bolyongott, mint Jézus a pusztában. 

Tanultunk még több empátiát a kiszolgáltatottakra ránézve… 

Március 15! Végleges szabadság lett néki, itt hagyta a földi létét. Kiszökött az öröklétbe, itt hagyta a törvényeket. Hogy felfogta-e a koronavírus miatti tilalmakat, már nem tudjuk meg… Azért maradtak el az ismerősnek vélt arcok, hangok így szűntek meg…

    Magára maradt. Fejében mi játszódott le? Sírhatnékja támad az embernek… Ne ily halált haljak, Istenem! … Pista Papó! Emlékeink holtunkig őriznek… 

 2020. március 15.