A temetés napján esett az eső, 
Tíz fokot visszaesett a hőmérő. 
Tegnap még melegen sütött a nap, 
De a mai nagyon hűvös nap. 
Szél cibálta hajunkat, 
Eső locsolta ruhánkat, 
A ravatalozó jeges levegője 
Végig borzongott az emberekben, 
Koszorúk sokasága simult a ravatalhoz, 
A rokonság hozta s rakta oda, 
A koporsó még nyitva volt, a 
fehér lepel is rajta volt. 
Utoljára megnézték a mamát,
Akik rég látták, sírtak, majd megnyugodtak. 
Megváltás volt számára e nyugalom, 
mit régóta oly nagyon áhított. 
Tehetetlen volt magával négy éve, 
Másra volt szorulva mindenben. 
A kiszolgáltatottságot nehezen viselte, 
Sírt, sírt és várta a napot, hogy megpihen. 
Eső áztatta a gyászkocsi útját, 
A sötét tömeg dagasztotta a nagy sárt.
Már a sírhoz ért az embersereg, 
Az eső csak egyre-egyre esett. 
A pap itt is elmondta a mondókáját, 
S a négy sírásó leengedte a mama koporsóját 
Pásku mama, Pásku papa együtt vannak 
újra már, testük nyugszik a földben, mély -e 
a sír a közös otthon már. 
Régi otthonukban más rakott fészket, 
Fiatal pár, akiké az élet. 
Egyre sír a tavaszi zápor, nem szűnik, 
Én is sírok, mert a szív egyedül nem nyugszik. 

Derecske, 1983. április 13.