S hogy mit is kerestem, 
nem tudom már. 
Célomat feledtem, 
vágy sem hajt már. 

Lázadó magányba 
burkolózom, 
csöndes némaságba 
bezárkózom. 

Hideg tél köszönt rám, 
zord sötétség. 
Csak nyúznak az órák, 
s dúl a kétség. 

Semmi nem vigasztal, 
ős Halál hív, 
Félelem marasztal: 
s a Gőg vív. 

Mit is kezdjek én hát? 
Fellázadjak, 
én mutassak példát? 
Nem vár arra 

e hitvány tunya nép, 
ki feladta 
Szabadságát s Hitét! 
Isten barma! 

Így magamba szállva, 
bamba népem 
gyengeségét látva: 
arra kérem 

az égen az Istent, 
Nemzetemnek 
egy kis látást hintsen, 
nem egyebet. 

Mert vak szegény nem lát 
s árulják a 
Hiénák a Hazát 
Álruhába!