MADARAK

Repül az égen a madárcsapat, hol ide, hol oda csapong,

Benne két szép kismadár, és látszik, ahogyan egymásért rajong. 

Repülnek szeszélyesen és csak mi nem látunk benne rendszert?

De megvannak, és túlélnek mindent és csakis övék az égi kert.

Repülnek, ott fenn a szép tollak, viszik a gazdájukat,

Széllel szemben, vagy háttal is megtalálják önmagukat.

A céltalannak látszó röptükben benne van az öntörvényük,

Az ösztön repíti őket, de azért mindig kifejeződik ebben is a lényük.

A csapatból kiválik két kis, szép tollú, szép szándékú madár. Fiatal vér,

Leülnek, egy fa ágára kedvelik egymást és csőrük néha, néha összeér.

A szeretettől csillogó szemük pillantása sokszor összefonódik, pajkos ez a fény,

Látszik, hogy nagyon is szeretik egymást, és így kel majd belőlük új lény!

A madárcsapatban élnek, velük jól megvannak, de a fészket egymással építik,

Tervezik az életüket, jövőt a fiaiknak így adnak, őket már előre is szeretik.

 Együtt vigyázzák tojásaikat, és gondozzák, mindkettő esze erre jár,

 Tudják, hogy így lesz belőlük majd az új generáció, és fennmarad a madár.

Olyan szorgosan élnek és védik mindazt, amit teremtettek, ami az övék,

Náluk nagyobb fészekvédőt nem lát senki ameddig kék az ég.

Egymást váltva repülnek a rovarért, ágakért a fiaiknak, és a fészkükért,

Így biztosítják a jövőt is e nagy munkával, és ebben mindkettő egyet ért.

Már fiakkal repülnek fel a kék égre, és ekkor úgy érzik, hogy magukat is mentik, 

Ott örülnek fenn az égen együtt, örömüket a röptükbe öntik.

Majd letelepszenek egy faágra és búcsút intenek a fiataljaiknak,

Összebújik a két öreg madár és szemükkel üzennek, már csak az utódaiknak.

Magára maradt a két öreg madár, zivatarok és kegyetlen idők jönnek,

Magukra maradtak, hisz utódaik már régen messze, messze mennek!

Egymáshoz bújnak, így már erősebbek lesznek, bár fázik a lelkük,

Álmodnak újra régi szép világot, és fiaik újra ott vannak bennük! 

Majd jön a tél, vagy a nagy ragadozó, és miattuk nem repülhetnek a nagy brancsba,

A két öreg madár majd szépen, méltósággal repül át egy égi madárcsapatba.

Az utódaikban ott repül az égen mindaz, amit ők a madárvilágnak adtak, alkottak,

Szép tollak, repülni tudás, és még a fészeképítés is, amit tőlük megkaptak. 

Tavasz van és repül az égen egy szép madárcsapat, és bennük én a régieket látom,

Keresem az öreg madarakat, de őket ma már úgy látszik hiába, hiába várom.

De olyan, szépek ezek a fiatalok is, és közülük két szép kismadár kiválik. Fiatal vér, 

Egymáshoz ülnek a faágon, szemükben pajkos fény, és időnként a csőrük össze, összeér! 

Debrecen, 2015. július 25.