EMLÉKEK A MÚLTBÓL: Szakmunkástanulói évek: 1962 – 1965. utazási körülmények (részlet)

Mivel az új, 108-as számú szakmunkásképző iskolát 1961-ben kezdték el építeni Debrecenben a Szabadság utcán, ezért ideiglenesen a Kossuth és a Batthyány utca sarkán lévő régi iskolában kezdtük el az első évet. 

    Az évnyitó hasonló volt az általános iskolaihoz. Az első napon évnyitó, beszélgetés, ismerkedés volt. A mi csoportunk 14 gyerekből állt, de más szakmabeliek sem haladták meg a 20 főt. Szakismereti tantárgyak tanulásakor csak ennyien voltunk, de a humán tantárgyak tanulásakor a szobafestőkkel együtt tanultunk. 

Az iskolának volt kollégiuma, ahol a nagyon távoli helyekről jött gyerekeket helyezték el. Mi derecskeiek vonattal jártunk be. Derecskéről többen is, de én Sterczel Ferivel jártam, mivel mint már említettem, ő is burkoló tanuló lett, és egy osztályba jártunk. 

Reggel nagyon korán kellett kelni, hogy a vonatot elérjük, ami reggel 5 óra 20 perckor indult télen –  nyáron. A vonat két első kocsija volt a diákkocsi. Az első a lányoké, a második a fiúké, ami mire Debrecenbe értünk, „egy kicsit” összekeveredett. A két tanulókocsi teljesen tele volt minden reggel, Sárándtól már csak állóhely maradt. Akkor még csak ez a lehetőség volt az utazásra, és bizony Nagykerekitől kezdve sok településen szálltak fel diákok. De mindig tömve volt a többi, kb. 10 – 12  vasúti kocsi is. Olyan napok is voltak, amikor még a lépcsőn kapaszkodva is utaztak a munkába, a piacra (kofák) igyekvő emberek. 

Az elsős diákokat a nagyobbak szeptemberben mindig felavatták, ami abból állt, hogy jól elfenekelték. Ez csak a fiúknál volt divat, a lány kocsiban nem. 

Haza az iskolából általában két óra körül jöttünk el, így még délután hazaértünk. De ha gyakorlati foglalkozáson voltunk, ami délután fél négyig tartott, akkor bizony mire hazaértünk, már 6 – 7 óra is volt. A bejárást meg lehetett szokni, de a tél az kegyetlen volt. Hajnalban, amikor nagy hó esett és nagyon hideg volt, a havat még nem takarították el, az út nagyon csúszós, ezért fárasztó volt a Kossuth utcától – a lakóhelytől – Kisderecskéig, a derecskei Nagyállomásig. Télen sokat késtek a vonatok, aminek mi nagyon örültünk. Ha a késésről igazolást kértünk a debreceni Nagyállomáson, akkor az iskolából is távol maradtunk. Emlékszem, 1963 telén sokat késtek a vonatok, mivel nagyon hideg volt és rengeteg hó esett. A vonat még akkor gőzmozdonnyal járt, nem tudta felfűteni a kocsikat, az ablakok be voltak fagyva, az utasok dideregtek. Ez a vonattal Debrecenbe való járás egészen 1970 vagy 1971-ig tartott, majd két vagy három év múlva már autóbusszal is lehetett közlekedni. Aztán az is megszűnt nekem, mivel 1974-től hazajöttem dolgozni. De erről majd később.