Röpke szárnyon, mint hófehér,
könnyű álom, szívemből elindul,
s feléd száll egy lágy lélekdallam.
Kecsesen keringőzve, andalogva,
mint hópihe táncol a napfényben,
lelkedhez ér, s kedvesen hívogat.
– Jöjj, Kedves, szállj velem, repülj,
álmodjunk együtt csillag álmokat!
Ússzunk a végtelen, mámoros éjben,
s higgyük ez valóság, nem illúzió.
Kezem kezedben, szíved szívemben,
együtt a képzelet színes tengerén
fessünk szép új jövőt, új életet,
hol minden nappal egy friss ígéret.
Érzed, hogy élsz? Érzed a szelet?

Érzed, hogy vitorlát bont hajód,
s távoli világokba, messzi vizekre evez?
Hol megszűnik a múlt, véget ér a jövő,
s e különös jelenben mégis élsz?
Elhagyva bánatot és szenvedést
szikrázóan köszön Rád a fény!
Engedd, engedd, hogy szárnyalj!
Engedd, engedd, hogy igazán élj!
Szívből-lélekből élj! Szabadon!
Ne nézz hátra, csak lebegj! 
Hagyd, hogy elárassza lényed, 
minden sejtedben zsongjon a dallam,
e különös pezsgés, finom ragyogás.
Jutalmul Tiéd a végtelen, az örök,
a tiszta, boldog mosoly, a varázs.
S röpke szárnyon, mint hófehér,
könnyű álom, szívedből elindul,
s felém száll egy lágy lélekdallam.
Kecsesen, keringőzve szívembe talál.
Lelkemmel lelked végül eggyé vál’.

(2020.)