Ady istenképe szimbólum, játék, önvallomás – azaz kinyilatkoztatás. „Ady az Emberiség nagy vallásának híve, amely annyira egyszerű, igaz és magától értetődő, hogy talán éppen ezért csak a zsenik tudják ma látni és vallani – írja Babits Mihály. – Aki ennek a vallásnak tagadója, az rossz tisztelője Adynak: annak Ady sírjára vitt áldozata rossz illatú.”

Adyt hát ne a kishittérítők szemszögéből lássuk és láttassuk, ne olyan személynek, akinek majd kezét tördelve kell behúzódnia a romos vidéki templom utolsó padjába, hanem bátran kiáltsuk valóját a szélbe, amely maga új hit, vallás, világ katedrálisait széttördelő:„Ki minket üldöz, szívét vágja ki,
Ki minket nem ért, önmagát gyalázza,
Mert ott vagyunk mi immár mindenütt:
Új a világ nálunk is már, hozsánna.”