Tüdő hasadjon, ordítson vihar,
tenger korbácsolódjon, magma
törjön hegyoldalas világra,
ha azt kiáltom: Petőfi!

S ő odaül fejemhez,
elsöpri fetrengő álmaim –
megsimogat.

Nem úgy, mint próféta,
szabadságolt honvédtiszt,
könnymorzsoló rokon,
csak mint az orvos,
aki maga is szenvedett.

Szenvedett és látta,
hogyan hal meg minden beteg,
hogyan születik a szabadság,
hogyan lesz oda egy ország

s a vég és kezdet mezsgyéjét,
mint zengi újra- újra át
a trombitavirág szerelme.

Gyengéd csókját reánk lehelve
Petőfi elsuhan, és ott suhan
minden időben, már lezárt
pillánk mögött, mint Hermész.

Haragtalan a megbocsátás
az elszalasztott új világért!
2023.