AZ ÖREG VADÁSZ

Az öreg vadász vállán a puskájával járja, zörgeti az erdőt,

Nem veszi észre a bokrokban a vadat, sem a keletkező szellőt.

Vele van a régi jó kutyája, kivel oly sokat vadászott,

Együtt kergettek madarat, vadakat és mit a szemük látott.

Most a csendes őszi erdőben borzolják az avart, az erdőálmot,

Nem vágtatnak, csak nézegetnek a menetük már lassúra váltott.

A vén kutyának már nem is kell parancsszó, tudja a dolgát,

A vadász pillantása megadja neki az irányt, a munkát. 

Az öreg vadász lélekben most nem is itt jár, emlékei után lohol,

Valamikori ifjúi vadászatokra és a vadak hajtására gondol.

Amikor még a kürtszóra a csapatuk szinte rohant úgy vadászott,

És mindenki arra járt, arra amerre csak vadat látott.

Az erdő rendjébe, a vadak életébe belenyilalltak a puskák,

És az a nagy küzdelem, a trófeaszerzés fonta be a napját! 

Az apró vadakra nem is igen ügyelt, várta a királyit, várta az övét,

Az a legyőzött gímszarvas hörgése adta meg akkor az örömét!

A vadászati toron felhőtlen volt az öröme, hisz győztes volt,

Nem nézte, nem figyelte hány vad is lett tőle, puskájától holt. 

Az örömeit akkor nem mással, hanem mindezekkel mérte,

Az esti hálaadáshoz megelégedve ereszkedett térdre.

Sok évtized telt el, és ma már csak sétál a vadász, nincs ölésre ötlet,

Inkább menti és segíti vadjait és a fegyver nála csak díszlet.

Vigyázza az erdőt, vigyázza a szarvasokat, s ha kell, inkább etet,

Van, neki úgyis nagyon sok a lelkén mit másvalaki a szemére vethet.

De néha az öreg vadász még szép, vadregényes erdőkről álmodik,

Álmában ott jár, bújik és lesre várja azokat a csodaszarvasait.

Ilyenkor bőre kisimul és mosolyt is mutat az ajka, az arca,

Álmában még megjelenik az az idő, és az a régi szép harca.

Most ballag az öreg vadász a szép színű erdőben és élvezi a csendet,

Most már érti mindazt, amit fiatalon keresett, a természeti rendet.

Ránéz a fákra és tekintete simogatja őket, a távolból szarvas hangja hallik,

Már nem okoz izgalmat, a fejére a fák ága szép csendesen hajlik. 

A vén kutya felnéz a gazdára és a tekintetük már eggyé válik,

Érzik mindketten azt, hogy a gondolatuk azonossága kiviláglik.

Mennek tovább csendben, és nem zavarnak senkit, az erdő ott van vélük,

S szépen, lassan beleolvadnak az erdőbe és a hulló levelek betakarják léptük.

Debrecen, 2014. október 15.