Élt egyszer Gyergyó közelében egy szép leány,
csodaszép volt, a neve Fazekas Eszter.
Haja színe koromfekete, szeme zöld volt,
alakja szélben hajló büszke jegenye.
Egy nyári szép napon elment a vásárba,
a szentmiklósi vásárban sétálgatott,
ahol megismerkedett egy szép legénnyel,
daliás legény volt, elbírt egy medvével.

Tudott házat és szekeret is csinálni,
olyan szépen furulyázott, mint senki más.
Szívhez szóló zenéjét sokan hallgatták,
Eszter és a legény egymásba szerettek.
A fiú tükrös szívet ajándékozott,
és égszínkék selyemkendőt vett a lánynak.
Megtetszett neki, és megkérte a kezét,
esküvő előtt behívták katonának.

Eszter hűségesen várta kedvesét,
a patakhoz járt vízért a korsójával.
Minden este kedvese után sóvárgott.
még a hegyek is átérezték fájdalmát.
Egy vasárnap délután is lement vízért,
ahol megleste, elrabolta egy zsivány.
Nyergébe kapta és elvágtatott vele,
a tanyájához vitte, a Kis-Cohárdhoz.

Szerelméért aranyat, ezüstöt ígért,
de Eszternek nem kellett sem kincs, sem arany.
Ő csak a mátkáját szerette és várta,
így a zsivány féktelen haragra gerjedt.
Kényszerítette, legyen a felesége,
Eszter hegyekhez kiáltott segítségért.
Sikolyát menten megértették a hegyek,
mennydörgéssel, villámlással jött az eső.

Hajnalra iszonyatos földindulással
mindenkit maga alá temetett a hegy.
Esztert, a zsiványt, pásztorokat nyájastól.
Mikor már a hajnali nap sugarai
megvilágították az egész nagy völgyet,
a patak medréből egy tó keletkezett.
Leomló hegy zárta le a patak útját,
először Veres pataknak nevezték el.

De a fenyőfák idővel elpusztultak,
és csak a megmaradt törzsük nyúlt az ég felé.
Mint segítséget kérő emberi kezek,
ezért a helyi pásztorok átnevezték,
azóta hívják a tavat Gyilkos-tónak.
Ha szép napos időben a vízbe nézünk,
Eszter szép zöld szemei tekintenek ránk,
hívogatnak minket, menjünk be a tóba.