Sápadt a holdfény

lágyan ringó dallamok mentén lépdel melletted a magány
kézenfogna, de már megtalált egy másik lelkedből  sarjadó entitás
zenének hívják, költői muzsikának,
kitölti szívedet s beenged létezni a lélegzés tereibe
lényedben a lehelet fölolvad érintésére

akármilyen sápadt a holdfény, világánál látod,
a mennyei lét megkoronázza vágyak érrendszerét
nincs lehetőség változni, csak tagolatlan kosáremberként
a mozdulatlan időt ritmusosan magadba engedni
nincs lehetőség változni, csak tagolatlan kosáremberként
a mozdulatlan időt ritmusosan magadba engedni

rezzenéstelen arccal fogadod a váratlan vendégeket
kitessékeled magadból a megszáradt emlékeket
elégetnéd, de meleg nyár van s körülötted  sugárzik a természet
rádmosolyog a nap, égre nézel, s lehervad kékjéről a remény festéke
mázolnád a túlvilági lét mennyezetére mosolyjelek kontúrjait
amikor esni kezd az eső, s elmossa vázlataid papírlapjait