NE FÉLJETEK! II.

„ECCE ENIM EVANGELIZO VOBIS GAUDIUM MAGNUM”

Lukács evangéliumának 2. része örökítette meg számunkra az első Karácsony éjjelén a Betlehem környéki mezőn történt eseményeket. Az Úr angyala Isten dicsőségétől övezve megjelenik a pásztoroknak, akik erre a „szokásos” emberi módon reagálnak: megrémülnek. Pedig a szentírók, megszívlelve a mennyei biztatásokat, jó néhány helyen kijelentik: nem félek, sőt a 73. zsoltár egészen odáig merészkedik, hogy megvallja: „Isten közelsége oly igen jó nékem!” A pásztorok azonban, akiket pedig Isten azért választott hírnökül, mivel bennük még pislákolt a Messiás várásának halvány parazsa, ezzel láthatóan nem voltak tisztában, az angyal tehát így szólítja meg őket: Ne féljetek! – majd a fenti mondatot fűzi hozzá: „mert ímé hirdetek néktek nagy örömet”. Istentől ugyanis számunkra sohasem ijesztő dolgok, hanem mindig csak öröm, jóság és szeretet érkezik.

A Jelenések könyvében János apostol ír saját elkeseredéséről, csillapíthatatlan sírásáról, mivel borzalmas félelem szorongatta szívét, látván, hogy nincs, aki feltörhetné a hétpecsétes könyvet. Mindez ugyanis azt jelentette volna, hogy sem ő, sem senki más nem nyerhet kegyelmet, a bűnből nincs megváltás, nincs menekülés. A mennyei trón körül ülő egyik vén azonban megvigasztalja: mégiscsak akad erre méltó személy. Ez a Valaki érkezett közénk egy rongyos istálló eredetileg állatok etetésére szolgáló bölcsőjébe, világosságként a sötétségbe, a halál árnyékának völgyébe azon az áldott betlehemi éjen, beteljesítve a reménységet, melyet Isten többek között már Sámuel prófétán keresztül megüzent ekképpen: „Ne féljetek! Ha már mind e gonoszságot véghez vittétek, most ne távozzatok el az Úrtól… mert tetszett az Úrnak, hogy titeket a maga népévé válasszon.” A bátorító szóhoz pedig Haggeus könyve ezt fűzi hozzá: „mert ígéretet tettem nektek… és lelkem köztetek marad.” Erre a szövetségre alapozhatjuk hitünket, melynek alappillére az Úr végtelen hűsége, a megtestesült Üdvözítő elveszi mindazok vétkeit, akik Benne bíznak, ezért rettegés nélkül várhatjuk Atyánkkal való találkozásunkat. 

Az Úr Ábrámhoz intézett szavai hasonlóképpen megerősíthetik azok bizodalmát, akik Vele kontraktust kötnek: „Ne félj, Ábrám, én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges.” Isteni védelem alatt állunk tehát és ráadásul számunkra elképzelhetetlen jótéteményekre is jogosultságot nyerünk. Ehhez természetesen meg kell tanulnunk, hogy saját korlátozott látókörünket kibővítve Gondviselőnk munkálkodását is minden esetben számításba vegyük. Így juthatunk el aztán az Ő irgalma végső megnyilvánulásának megértéséig. Az ígéret földjének elfoglalása előtt Isten népe ezt a kijelentést kapta: „Ne féljetek tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek maga hadakozik ti érettetek!” Ugyanígy a mennyei haza birtokba vételéért vívott küzdelmünkben sem kell megrettennünk, mert a bűnnel, a kísértővel vívott harcunkban is ott áll mellettünk Megváltónk, olyannyira, hogy ebben a halálos viaskodásban saját életét áldozta fel a mi győzelmünkért. Hatalmas árat fizetett azért, hogy beteljesedhessen biztatása, melyet az Őt hallgatóknak mondott: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.” A rettegő és rohanó világnak pedig Mózes kijelentése lehet az ünnep egyik fő üzenete, melyet a Vörös-tenger partjánál tett a népnek: „Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek!

Karácsonyt a szeretet ünnepeként is szokták emlegetni, bár legtöbben ez alatt sajnos a gyarló emberi szeretet félresikerült cselekedeteit értik, mely a csillogó máz mögött telve van félelemmel és aggodalommal, beleértve többek között az ünnep lebonyolításával kapcsolatos szorongásokat is. Isten tökéletes szeretete egészen mást üzen nekünk. „Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét…” – jelenti ki Pál apostol a római levélben, utalva arra, hogy aki elfogadja az Úr kegyelmét, az mennyei polgárjogot nyer, sőt itt Atyánk gyermekeként és az Úr Jézus testvéreként rögtön főhercegi rangot. Ugyanő ezt írja Timóteusnak: „Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” A szeretet és a félelem kapcsolatáról pedig János első levelében olvashatunk bővebben: „A szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” Aki fél, az még nem értette meg, mennyire közel jött hozzá Isten a betlehemi jászolban, bűnbocsánatot, szabadulást, örök életet kínálva. Fogadjuk tehát hálatelt szívvel az Úr szeretetből fakadó ajándékait, mert a Neki átadott élet, a Vele való járás a félelmet azzá az örömmé alakíthatja át bennünk, melyet az angyal egykor azon az isteni kegyelemmel átszőtt éjszakán mindannyiunk számára meghirdetett.