A találkozóra

A találkozóra

(vázlat)

Egyszer leírtam regényesnek vélt gyerekkorom történeteit, s attól kezdve rámragadt, hogy „ez ír” – csak nehogy valaki túlzásba essen, hogy „ez író”.

Mert ennyi az egész: egy spirálozott füzet és most arra kérnek, hogy olvassak fel belőle. Helyénvaló lenne tán egy olyan részt választani, mely a Nagy családdal kapcsolatos, de kevés ilyen van. Annál több gyerekcsíny, kalandozás a Sárostón, hegymászás(!) a derecskei határban, még aranyhal-fogás is, és mostmár bevallhatom: dinnyelopás, melynek során elhagytam apám nélkülözhetetlen biciklijét.

Bár leírtam egyszer, hogy merre laktak a nagycsalád-béli rokonok, de nem fűztem hozzá

  • hogy József bátyánk annyi bánatot cipelt, amennyit tán el sem bírhat egy ember,

  • hogy Julianna (Julcsa) néniről sokáig nem is tudtam, hogy rokon, mert a szomszédunk volt, s ez mindennél erősebb kapcsolatot jelentett,

  • hogy unokatestvéreinknél járva pl. Sándor bátyáméknál szinte megdöbbentett a szelíd, békés hangulat (azóta tudom már: a hit miatt volt ez),

  • hogy Gyula bátyáméknak az Ürgésben volt először a családban tévéjük és lehetett meccs, táncdalfesztivál, mi mentünk nézni, s ültünk ott a nyakukon naphosszat,

  • és hogy Jóska volt, szintén Ürgésben, az egyedüli, kit tegeztem, tán nem csak a kora, hanem rokon lelkületünk miatt is, mellyel bizonyára éltünk volna, ha a sors ad rá lehetőséget.

Ennyi lenne?

Mégsem, mert a végefelé írtam gyermekkorom tárgyairól is, olyanokról, melyek megmaradtak, s olyanokról is, melyek már csak emlékezetemben élnek és talán ezek kapcsán mégiscsak lesz valami:

Mert „Itt van például egy háromlábú szék, suszterszéknek mondják, s az én Apám kapta mesterétől az 1930-as években, amikor letudva a tanoncidőt, felszabadult és csizmadiamester lett. Említette, hogy már akkor is öreg szék volt és én még most is ráülök olykor. Tanítómestere a testvérbátyja … volt, amiben nincs semmi különös, hiszen szinte nemzedéknyi korkülönbség volt közöttük. De idősebb volt nála a többi testvére is, olyannyira, hogy magázta őket, amin én igencsak csodálkoztam, amikor már értettem, hogy mit jelent az, de szinte át is vettem azáltal, hogy az itteni unokatestvéreimet én sem tegeztem, hiszen azok gyerekeivel voltam inkább egykorú.

Őrizünk egy régi fényképet, melyen apai nagyszüleink ölében Apánk karonüllő gyerekként néz a világba s körülöttük fiatalabb-idősebb felnőttek állnak – hát azok a testvérei.

Vajon közöttük van-e az is, akiről ritka családi történetei egyikét mesélte egyszer?

Áldott állapotban lévő, ifjú asszony volt ennek a hőse, és bár a szülés ideje már akármelyik percben elérkezhetett, ő a ház körüli kertben dolgozott, mégpedig valami hajlongós zöldség- vagy gazszedést. Két öregasszony ült a ház előtti padon, akik látták, hogy időnként bemegy a házba, de nemsokára jön is vissza és folytatja, ahol abbahagyta.

  • Ej, nem neked való már az a hajlongás! – szóltak rá egyszer, s hozzá is tették: – Még megárt annak a gyereknek.

  • Annak aztán nemigen! Hisz ott fekszik már bepólyálva a kiságyban…”

Gondoljátok ezt át!

Különösképpen, hogy ismerjük a mai kismamakímélő tanácsokat, a biztonsági vizsgálatokat, a terhestornát és a felkészítő tréningeket, sőt az apás szülést is. S ne higgyétek, hogy ez egy elmaradott, az anyát semmibe vevő világ volt. Mert én hiszem, hogy ő tudatosan vállalta mindezt, hogy a feladatot, amit kirótt rá az élet, azt elfogadja s elvégzi. A répa felszedését, a gyermek megszülését – ha kell hát egyszerre mindkettőt. De legfőképpen meg volt győződve arról, hogy ezt elbírja, megvan hozzá az ereje.

Az életerő.

Vajon ki volt ő?

Hol van ezen a szerteágazó fán, melyik ágon?

Vagy ő a kiinduló forrás, mindegyikőnk szépanyja?

Talán mindegy is.

Mert hívjanak bennünket még Nagynak, vagy már Nyestének, Dobosnak, Zákánynak, vagy éppen Hidegkútinak, Szilvásinak – higgyük csak mindnyájan felmenő ősünknek őt, életerejét hordozzuk magunkban, s emlékét őrizzük meg szívünkben.

Midőn felmerült, hogy Nagy Sándor (1870) és Kerecsenyi Margit (1875) leszármazottainak 2018. augusztus 17-én Derecskén megszervezendő találkozóján esetleg felolvashatnék…