Szeretett Bátyám halálára

A vers a DERECSKE Önéletrajzi visszaemlékezés helytörténetekkel című kötetében jelent meg.

Kedves Bátyám! Kész vagyok a könyv írásával,
mit nagyon vártál, hogy együtt áttekintsük.

A hír hallatán, hogy beteg vagy és körházba kerültél,
nem akartalak terhelni vele,
így könyv nélkül indultam hozzád,
kissé lehangoltan, bágyadtan és elkeseredetten
nem gondoltam, hogy ez lesz az utolsó találkozásom veled.

A figyelmeztetés, hogy ne menjek el hozzád
még jobban megerősített abban, hogy
látni akarlak és beszélgetni veled.

Éreztem, hogy valami nincs rendben körülötted
amikor megláttalak a betegszobában
arcodon és szemedben a riadt, de mégis megnyugvó tekintet,
és kijelentetted, hogy ez van öcsém ez, megértettem.

Láttam benned, hogy valamit tudomásul vettél
és elfogadtad az elmúlást, azt, hogy te befejezted.

Csendes halk beszélgetésünk között
tekintetünk még többször találkozott
ismételten azt mondogattad, hogy ez van öcsém ez.

Fogtad a kezem, szorításában, simogatásában éreztem,
hogy megköszönted, hogy meglátogattalak,
majd ismét megsimogattad a kezem, és
halkan szóltál, hogy öcsém, most már elmehetsz.

Mindketten éreztük, hogy ez az utolsó találkozás
engem gyötört a sírás, de nem akartam, hogy úgy lássál,
még megigazítottam a párnádat, betakartalak,
homlokodra adtam egy csókot, és némán otthagytalak.

A kórház kapuját elhagyva csak mentem szomorúan,
mert éreztem, hogy többé nem láthatlak.
Halálod hírén átkoztam az életet és szidtam
azt a megfoghatatlan és értelmetlen halált,
de megnyugodtam, hogy sokat nem szenvedtél,
és csendben, mindent tudomásul véve elmentél.
Úgy éreztem, hogy látogatásommal, tőled gondolatban
minden testvérem nevében elköszöntem.
Nyugodjál békében.
Öcséd. Pista

Derecske, 2004. október 1.