Annamari I.

Debrecentől nem messze, a Vekeri-tóhoz közel egy szép nyaralóhoz érkeztünk. Kapukat és lugast kellett csinálni. A házigazda, Jani bácsi régi jó barátja jött elébünk. Azok közzé az embertípusok közzé tartozott, akinek ránézésre nem lehetett tudni, hogy hány éves lehet. Én fiatalnak láttam Gabi bácsit. Jó 15 évet tévedtem. A feleségét pedig egészen fiatalnak láttam. Itt nem sokat tévedtem. Szép volt és csinos, mint egy huszonéves. Marika volt a neve. Reggeli után nekiláttunk a munkának, ment is szaporán, mert Jani bácsi sok mindent előre megcsinált. Ebéd után Gabi bácsi elment a lányukat hazahozni a buszmegállóból, ami elég messze volt. Jani bácsi közben elmondta, hogy a lány siket-néma születése óta, és Debrecenben tanul egy speciális iskolában a Széchenyi úton.

Amikor megjöttek a kocsival, először a lány ugrott ki, egyenest az édesanyját ölelte át, majd odajött hozzánk, Jani bácsit megpuszilta, velem kezet fogott, miközben Marika néni jelbeszéddel mutogatta el, hogy mit csinálunk, és ki vagyok én. A lánynak hullámos szép szőke haja volt. Csinos is volt és nagyon szép is. A neve is szép volt: Annamária.

No, dologra! – szólt Jani bácsi. Este hatkor vitt vissza az iskolába, de figyelmeztetett, hogy reggel hétre legyek készen. Másnap vasárnap volt, készen lettünk a munkával. Egy kicsit szégyelltem elfogadni a „fizetést”, de azt mondták mindketten, hogy megérdemlem, fogadjam csak el nyugodtan. Otthon, mire megfürödtem, kezdtek szállingózni a szobatársak. A legjobb barátom Ernő, rögtön faggatózni kezdett: hogy volt, milyen volt, mit kellett csinálni? Milyen volt a házigazda?, és minden érdekelte, ami a két nap alatt történt velem. Elismerően csettintett a zsebpénz összegének hallatán, de legjobban Annamáriáról kérdezett. Többször el kellett mondani neki, hogy: hogy nézett ki, hogy „beszélt” az anyjával, és a többi, és a többi. Ernő is benne volt a kis csapatban, akik kijártunk kerítést, kaput csinálni más iskolákba. A legfeltűnőbb Ernőben az volt, hogy iszonyú mély hangja volt. Mély hangja, ugyanakkor dallamosan csengett. A boltban mindig ő vásárolt, ő beszélt, az eladók pedig szinte megigézve nézték és hallgatták. Ő pedig kihasználta ezt az előnyét, kedves volt, megdicsérte őket, bókolt nekik. Egyszóval piszok volt! Ezt a húga mondta neki, amikor egyszer velünk jött a boltba és tanúja volt, hogyan csavarja, bolondítja el még az idős eladó hölgyet is.