Látod-e?

Látod-e szépségét üde zöld fűszálnak,
égbe vágyó, fényben fürdő
szentjánosbogárnak?
Látod-e mosolyát Édesanyádnak,
csillogó szemében, ha megbújik a bánat.
Látod-e a könnyeket, a boldog perceket,
meglátod-e az igaz szerelmet?
Érzed-e fák könnyű sóhaját,
erdő mélyén hűs pataknak frissitő moraját?
Illatát az esti nyáréjszakának lényedbe
engeded?
Csillagok tengerében megfürdeted?
Lelkedig hatol a Holdnak szelíd fénye;
megérint ragyogó, tiszta szépsége?
Gyermeki énedet őrzöd-e, engeded
belőled áradni a szeretetet?
Meghallod-e vajon hívó szavát a végtelennek,
énekét dalosmadarak ezreinek?
Tudsz-e gondolatban felröppeni az égbe,
az univerzum végtelen mélységébe?
Kinyitod-e kapuját a Mindenségnek?
Átadod-e magad az ősi teremtésnek?
Együtt élsz-e mindennel, mi neked született,
hálás vagy-e mindenért, mi neked
rendeltetett?
Csoda az élet, minden cseppje jutalom,
s ha sötét árnyékként beborít a fájdalom,
gyógyítsd szíved felkiáltó hangját:
Mindenre a szeretet az orvosság!
Emeld tekinteted a kéklő messzeségre,
míg betakar csendben a nyugalom, s a béke.
Kövesd a hívó szót, a belső hangot,
mint Messiást, fényesen vezérlő csillagot.
Vidd hírül szavát a végtelennek,
szerető áldását a teremtő Istennek.

2018