A tegnap országútja

A tegnap országútja ez,

úgy masíroznak most rajta,

mintha már nem jönne kor,

amelyben minket elfelejtenek.

Lábunk alatt tegnap-beton,

múltból jöttünk, múltba térünk,

elfelejtett versek, arcok, élcek

itt a szétrúgott szegélykövek.

Izzó nyáron szurkot olvaszt,

dermedt télen porrá mállik

a tegnap országútja, mégsem változik,

bárhogy vizsgálják a változók.

Tolongás, lárma, per felesleges,

de kár csüggedni is a tegnap-úton,

a felejtés porfüggönyén át látható:

csupán az öröklét-vágy örökkévaló.