Dögös Szabó Sándor története

Dögös Szabó Sándor története

A háború utáni évek, mint már korábban említettem, nehéz idők voltak, sok esetben az állatállománynak nem volt mit adni, nem volt ennivalója. Az akkori állategészségügyi helyzet nagyon bizonytalan volt., sokszor az állatok elpusztultak, vagy Szabó felvásárolta őket. Aztán megkoppasztották és felvitték Budapestre. Így maradt ragadványnévként , hogy „Dögös Szabó”.

Kb. 18 éves voltam, amikor hidt építettünk a Bagosi úton. Szabó Sanyi bácsi is ott dolgozott. Az ebéd az volt, amit a felesége vagy ő a tarisznyába odapakolt. Általában szalonna, vagy zsíroskenyér paprikával, ez volt az ebéd. Egyik alkalommal Sanyi bácsi szépen becsomagolt ruhából vette ki az élelmet. Kovács Sanyi bácsi azt mondja nekem:

– Látod, Lajos fiam, Dögös Szabó élve, elevenen, szőröstül, bőröstül a csirkét. A fene vigye el a pofáját, nem undorodik ez semmitől sem. Olyan jóízűen eszi azt a csirkét, hogy még a nyála is csorog.

Bizony, nekem elment az étvágyam, még a zsíroskenyértől is ez alatt az idő alatt. Szinte megundorodtam, félrehúzódtam, ők pedig jót nevettek rajtam. Mikor visszamentem, azt mondja Kovács Sanyi bácsi:

– Te, Lajos! Hát Dögös Szabó Sanyi él, amikor eszi a csirkét. Szőrös is, meg eléggé mosdatlan a pofája. Viszont szőrös csirke nincs, csak tollas. – Ezzel a történet lezárult.

Dögös Szabó pedig még mindig enné a csirkét szőröstül bőröstül, ha meg nem halt volna.