A feltámadás

A feltámadás

Lakott az utcánkban egy jó öreg Kárándi Sándor nevű ember. Tőle hallottam a következő történetet, ami megtörtént a faluban.

Abban az időben a határban a földek fordulóban voltak. Ez azt jelentette, hogy különféle növények egy határ részre voltak elhelyezve. A Teleki határrészen volt abban az évben az úgynevezett zöldség forduló, ahova konyhakerti növényeket vetettek. Úgy kellett, gyalog kijárni kapálni, gyomlálni. Volt, amikor három asszony is összefogott és együtt mentek ki, együtt jöttek haza. Közben jókat beszélgettek, amíg hazaértek.

Történt egyszer, hogy egy nyári zivatar megzavarta a gyomláló asszonyok munkáját. Jobbnak látták a közeledő zivatar elől minél hamarabb hazamenni. Siettek hárman hazafelé, de már a Kolompír- kertnél nagyon közeledett a zivatar. Útjuk a temető előtt vezetett. Gyorsan felmérték a helyzetet és a jégeső elől éppen csak annyi idejük maradt, hogy bemenjenek a Harangi kriptába.

Ők azt nem látták, hogy előttük más is, a jó öreg Kárándi bácsi is odamenekült a vihar elől. Csak ő beljebb ment, ahol kőből lóca volt kialakítva a kegyelettevő családtagok számára. Leült a lócára, és mint jó idős paraszt bácsi rágyújtott a pipára. Nagyokat szippantott a pipából, majd el is szunyókált, miközben a három asszony beszélgetett, ruhájukat teregetve. Örültek, hogy nem veri őket agyon az ítéletidő. És vajon a szegény halottak hogy pihenik örök álmukat? Hangosan, de mégis suttogva kérdezték egymástól, mire a szunyókáló Kárándi bácsi felébredt és félálomban válaszolt a kérdésre:

– Kik alusznak, kik pipálnak. – No, egyéb sem kellett a szegény asszonyoknak! A pendely lehullásától kezdve az ítéletidőig nem törődtek semmivel. Hazaszaladtak, egyenesen a Tiszteletes Úrhoz. Lihegve mondták:

– Megszólaltak a halottak a kriptában. – A jó öreg Nagytisztelendő Úr gyorsan összehívta a presbitériumot és a temető csőszt, hogy a feltámadásnak járjanak utána. Tudnivaló, hogy a pipa illatánál többet sem találtak a feltámadásból.

Ez a történet megerősítette az akkori babona nem létezését és beigazolta, hogy csodák nincsenek. A történetet jóval később, mint ahogy megtörtént mesélte el szalonnasütés közben a csőszházban Kárándi Sándor bácsi.