Megered a tűrömfű

MEGERED A TŰRÖM FŰ – részlet-.

„József a huszonnegyedik, Zsuzsanna a tizennyolcadik évébe járt, amikor összeházasodtak,…és József elhozta Csizmadia Zsuzsannát az ő megszokott otthonából, ahol már szava volt, ahol ő volt apjának jobbkeze, és nővérének mindennel törődő, gondos anyahelyettese.

Idehozta őt József, ahol az ides, Zöld Zsófia volt az úr a házban. Egy kényelmes öregasszony, aki ugrasztotta a menyét, ha kellett, ha nem. Ez időben tanulta meg Zsuzsanna,hogy hallgatni arany. Nem szólt vissza,nem feleselt, csak éppen nem is mindig tudott, nem is akart szótfogadni.

Míg József otthon volt, addig sem volt könnyű élete . De ki lehetett bírni. Az ő hallgatag, békeszerető urát megbecsülte Zsuzsanna. Aki lecsitította, ha a megbántottság szava szólt Zsuzsannából:

– Látja, hallja az ídest, állandóan szekíroz, figyeli, hogy mit csinálok, mindenbe beleszól. Még abba is, hogy mennyit eszek, még azt is sajnálja. Csak, amennyit teszek-veszek egész nap, azt nem sokallja. De ha megállok, megkérdi: na, tán ráérsz Zsuzsanna?

-Hagyjad,hadd mondja, tudod milyen az ides. Ne vedd a szívedre. Hallgass, mintha nem is hallanád.

Ha József így beszélt, ő lecsillapodott.

Igen így volt, így kezdődött az ő közös életük.

De mit csináljon, amikor már nincs mellette senki?

Na, akkor virágoztatta ki lelkében a tűröm füvet:

-Kibírom. Megmutatom,hogy kibírom. Hazajön az uram, és minden rendbe jön. Csak még ezt az egy órát (napot, hetet,) kell végigcsinálni. Most nem érek rá aggódni, most elébb kimosok,..főzök,…megetetem a gyermeket,…megkapálom a borsót,…megitatom a jószágot…

Mindig csak az előtte álló feladatra gondolt. Mint az aranycsinálók, úgy várta haza Zsuzsanna Józsefet. Azt mondják, az alkimistáknak volt egy babonájuk. Hogy akkor sikerül aranyat csinálni, ha eközben nem gondolnak az aranyra. Azoknak nem sikerült. Az alkimistáknál százszor jobban hitt a csodában Zsuzsanna, ő olyan mélyen hitte, hogy ezzel a magát elámító képzelettel haza tudja varázsolni az urát, hogy végül is, sikerült neki. Nem esett el, hazajött József! 1918-ban.

Elment 1914-ben, és hazajött1918-ban.Négy évig volt frontkatona. Szanitéc, aki a sebesülteket vitte hátra, ápolta, nyugtatgatta, megitatta,bekötözte. Vagy ha kellett, a szemét lezárta…

Négy évig volt katona. Testben a harcok közepette, lélekben örökké otthon. Onnan, Szerbia hegyei közül írja Mihály öccsének, hogy tavasszal mit vessenek a Szalányosba, hogy a lucernát mikor kell kaszálni. Meg ilyeneket, hogy „az” tehenet, ha nem jól tejel, Zsuzsanna adasd el, vegyetek rajta két kisebbet.

Zsuzsanna megőrizte a tábori postán hetente, néha naponta érkező levelezőlapokat.

Némelyike ma is olvasható.

Ezek a lapok olykor titokzatos utalásokat tartalmaznak,amit mi utódai, csak találgathatunk. Rég nincs már, akitől megkérdezzük. Mint mikor valaki csak az egyik telefonálót hallgatja, a másikat hozzáképzeli.

Csak sejteni lehet, a történteket. Honnan jönnek a levelek? Ki tudja miért nincs soha feltüntetve a város, az ország neve? Tiltották? Virágnyelven írott jelzések ezek, rajta a cenzura kézjelével:-”Továbbítható! XY századparancsnok” Később le is bélyegezték: CENSURIERT

Ma már, ki tudná a kódját, amit ők ketten megbeszéltek? Ki tudja, mit jelentett, ha József azt írta, hogy most itt viharos szelek fújnak? Vagy amikor csak utal rá, az októberben végre hazaérkező levelében, hogy amit írtál, megértettem, csak nagyon vigyázzál magadra. Lehet, hogy a negyedik gyermek érkezésére céloz. Akkor kaphatta meg a felesége levelét?

Mit lehet, egy cenzurázott lapon megírni? Panaszt, félelmet, harcokat, elesettek nevét, soha. Egyrészt titok, másrészt csak riogatná az itthoniakat. Amit ír, néhány sor.

De hiszen nem baj az, csak legyen aki küldi. Mert aki írta él, és a postás az élet jelét hozza.”