A rózsabogár

   Tavasz vége lehetett, vagy talán már nyárelő is, amikor a sárgarózsa megnyitotta barátságos fogadóját. Úgy is mondhatnánk, hogy szállóját. Igazi szálló volt, mert szállva jött az első látogató. Egy zöldarany hátú rózsabogár érkezett vendégségbe. Nem kellett kopogtatnia, röptében olyan erősen zúgott a szárnya, hogy a sárgarózsa egyből ajtót nyitott neki. Láttál már rózsabogarat? Ragyogó páncél védi áttetsző fátyolszárnyát. Senkit sem bánt, de ha surrogó zizegéssel erre repülne, kíváncsi lennél rá,szeretnéd megismerni.

Sárga rózsaszirom ajtót nyitott a rózsa, és máris becsukódott, amikor a rózsabogár beszállt. A sárgarózsa befogadta a rózsabogarat, és megkínálta édes nektárreggelivel. A látogatót nemcsak a nektár illata vonzotta, a rózsabogár már csak a színe miatt is. szerette a sárgarózsát. Nagyon illett aranyos zöld szárnya színéhez a rózsa citromsárga kelyhe. A rózsabogár egy erdei vadrózsafa ágának rejtekében látta meg a napvilágot. De akkor már a vadrózsa elvirágzott, ezért útnak indult, és röptében addig kereste, míg rátalált a sárgarózsára.

A délelőtti meleg napsugaraktól a rózsa egészen széttárta szirmait, és a fáradt, álmos, épp szunyókálni vágyó rózsabogár nagyot nyújtózott, körülnézett. Ismerkedni akart, hova került, de legfőképpen társaságra vágyott. Amint nézegetett, épp akkor érkezett egy lágyan lengedező szellő. mintha tudta volna, hogy a sárgarózsa fölött bólogató nyári orgonabokor lila virágai várják, hogy elringassák. A zöldarany rózsabogár boldogan nézegette a világot, megcsodálta a körötte zümmögő méheket, amelyek olyan szorgosan gyűjtögették a mézet, hogy nem értek rá vele barátkozni. Sütött a nap, hajbókolt a lila orgona, és a kék ég frissítő levegőjével, árasztotta el a kertet. Így álmodozott a rózsabogár amikor a csodálattól nagyot dobbant a szíve! Látott valakit, akitől egészen felélénkült.

A fölötte ringó nyári orgonán egy pillangó rezegtette áttetsző színes szárnyait. Hol összecsukta, hol széttárta, és ilyenkor felragyogott szárnyainak csodás mintázata. Vörösbarna, sárga, fehér, és a lila minden élénk árnyalata villogott. Az is nagyon jól el volt az találva, hogy csápjainak hajlékony íve, milyen remekül illett a pillangó könnyedségéhez. Ő is reggelizett, az orgona ezernyi apró virága kínálta neki mézes nektárját A pillangó nem vette észre a rózsabogarat. Nyugodtan szellőzködve kóstolgatta a virágok mézét. A rózsabogár meg se mert mozdulni, el ne riassza a lepkét. Ilyen szépet még sohasem látott eddigi életében. Nem mintha nagyon öreg lett volna, ellenkezőleg. Őt is ez a tavasz keltette életre, mint a lepkét.

A rózsabogár nagyon vágyott társaságra, azt szerette volna, ha lepke melléje, a rózsára telepszik. Milyen jó lett volna megismerkedni! Addig, addig várt, hogy már elzsibbadt minden kicsi lába, amikor legnagyobb meglepetésére újabb pillangó érkezett a nyári orgonabokor virágára. Igen, ez az orgona, lepkeszálloda volt. A pávaszemes lepkék vendégfogadója. Már több lepke is libegett, lengette tarka szárnyait, és a rózsabogár már azt se tudta, melyiket csodálja, amikor egyszeriben, ahogyan jöttek, egyik a másik után, tovaszállt.

Aki ismeri a rózsabogarat, az tudja, hogy nem nagyon szeret ide-oda röpdösni. Ahova reggel megszáll, még délután is ott találod, amint nyugodtan eszeget, szundikál. Ha néha kedve támad egy kis repülésre, olyankor felemeli zöld páncélszárnyát és kibontja az alatta gondosan összehajtogatott, áttetsző, szivárványos fátyolszárnyát, és röpülve keres új sárga, vagy piros rózsaszállót magának. Most nagy gondban volt a rózsabogár, mert nem tudta, mit tegyen. Menjen a lepkék után, vagy várjon azon a helyen, ahol megpillantotta őket. Ahogy így tűnődik magában töprengve, már-már épp megmozdult, hogy elinduljon, amikor, valami megrázta a sárgarózsát.

Nem a szél, nem is a lepkék, nem is sejtette a rózsabogár, hogy mi lehet, mitől hajlik meg a rózsaág, amikor odakoppant melléje, pont az ő rózsája kelyhébe, egy másik szakasztott épp olyan rózsabogár, mint amilyen ő. Ennek a szárnya nem zöld, inkább rózsaszínűnek tűnt, amikor rásütött a nap. Mondhatom, gyönyörű volt, szinte világított, És a rózsabogár elálmélkodott, mert eddig azt hitte, hogy kerek e világon ő az egyedüli rózsabogár. Addig, addig nézegette az új vendéget, míg úgy megtetszett neki, hogy egészen elfeledkezett a lepkékről. Vigyázva helyezkedett el a rózsa kelyhében, hogy a jövevény kényelmesen elférjen mellette. Örömmel befogadta őt, a rózsájába. Tudta, hogy óriási szerencse érte, amiért a társa rátalált.

Megörültek egymásnak, köszönésképpen csápjaikkal integettek, összekapaszkodtak. Megszerették egymást. Együtt gyönyörködtek a sárgarózsa illatában, és kortyolgatták a virág mézét. Egy zöld és egy lila rózsabogár, egy sárgarózsa kelyhében! Mint a mesében!

Azám, egyszerre újra megjelentek a pávaszemes lepkék az orgonán. A szárnyukat hol szétnyitották, hol összecsukták, és nem volt nyugtuk, mint akik hiába keresgélnek. Ide-oda, szálltak, egyik virágról a másikra. Itt is, ott is kóstolgattak, elröppentek. A két rózsabogár összenézett: – Nahát, ezek a pillangók, csapongnak virágról virágra. Micsoda izgága népség! Míg szerencsére, mi csöndesen éldegélhetünk itt, a mi kedves rózsaszirom otthonunkban. Mi nem csavargunk egész nap, mégis egész nyáron át, minden reggel találunk egy épp most nyíló rózsát, illatos nektárral telve. Jöhet eső, jöhet szél, nem árt nekünk, elrejt minket ölelő rózsaszirmokból épült palotánk.

Ha szeretnél velük találkozni, keresd őket a rózsák között. A hajnali napsütés ébreszti őket. Ilyenkor azt hinnéd, apró motorosok keringenek zúgva a rózsakert fölött, és a szárnyukon mint smaragd ékköveken, csillog a nyári napsugár.