Mikor beléptem a régi iskolánkba,
örömmel gondoltam rá az ifjúságra.
Rengeteg szép emlék tolul az agyamba,
nem ismerek ifjúkori önmagamra.

Néhányan a régi tabló előtt állunk,
izgalmunkban néha megremeg a lábunk.
Lehet, hogy már ennyire megöregedtünk?
Eltelt azóta ötvenöt év felettünk.

Azóta sok jót és rosszat is megéltünk,
de talán több jót is, mint amit reméltünk.
Lassan elteltek felettünk is az évek,
de most összehozott bennünket az élet.

Itt állunk régi iskolánk folyosóján,
el csodálkozunk az osztályunk tablóján.
Voltunk valamikor ilyen fiatalok?
Milyen csodálatosan állt a hajatok.

Némán állunk, rácsodálkozunk egymásra,
hasonlít-e ránk a tablónk arcvonása?
Észrevesszük, mennyire megöregedtünk,
nem múltak nyomtalanul évek felettünk.

De mi még hálát is adhatunk a sorsnak,
mert még megtartott minket az utókornak.
Többen közülünk jólétre szenderültek,
nem élhették meg már ezt a szép emléket.

No, de most a múlton mi ne szomorkodjunk,
felejtsük el ma minden meglévő bajunk.
Emlékezzünk ma a vidám ifjúságra,
öreg napjaink teljenek boldogságban.

Hajdúszovát, 2019. szeptember 23.