„NISI QUIS RENATUS FUERIT DENUO” – PÜNKÖSDI ÚJJÁSZÜLETÉS

„Ha valaki újonnan nem születik” – mondja Jézus az Őt titokban, az éj leple alatt felkereső Nikodémusnak, majd így folytatja: „nem láthatja az Isten országát” (Jn 3,3). Talán túlságosan is kevés jelentőséget tulajdonítunk ennek az igeversnek, pedig az Úr az újjászületés hiányában éppen annak az elveszítését helyezi kilátásba, amire egyébként az egész Biblia olvasásával törekszünk: az örök életét. Enélkül elképzelhetetlen a Teremtővel való egyesülés. Önállóan ugyan nem vagyunk rá képesek, Istennél azonban minden lehetséges (Mt 19,25-26).

Azt, hogy mi az újjászületés, eredetileg Nikodémus, Izrael tanítója sem tudta. Természetesen nekünk sem könnyű megértenünk, forduljunk tehát ezúttal is Isten Igéjéhez. Nézzük mindenekelőtt Jézus válaszát: „A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született”. Pál apostol ezt írja: „Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük. Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden (2Kor 5,16-17). Ugyanő másutt ezt írja: „Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint (Róm 8,4). Mindez azt jelenti, hogy az újjászületett ember már nem saját maga, hanem mások javát keresi, nem a láthatónak, hanem a láthatatlannak él. „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké (1Pét 1,23). Az Úr Jézus tulajdonává válásunk által teljesül Mennyei Atyánk akarata. Így tehát figyelmünket a test kívánságai helyett mindenekelőtt a Lélek hívó szavára kell összpontosítanunk. Mert az újjászületés ezzel kezdődik, amint ezt Jézus is megmondta: „keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát” (Mt 6,33). Ezt követheti majd az, amit Péter apostol tanácsolt az első Pünkösd alkalmából összesereglett tömegnek: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát” (ApCsel 2,38). A Szentlélek vétele után kialakulnak az újjászületés jelei. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 6. fejezetében ezt találhatjuk a különleges szolgálatra szánt férfiak kijelölésének történetében: „kiválaszták Istvánt, ki hittel és Szent Lélekkel teljes férfiú vala.” Néhány sorral lejjebb pedig ezt írja az Ige róla és a vele vitatkozókról: „De nem állhattak ellene a bölcsességnek és a Léleknek, mely által szól vala”. Az újjászületett emberen látszik ugyanis a hit, a Lélek vezetése, megszűnnek az aggodalmai és félelmei, elhagy mindenféle képmutatást, amit Jézus így fogalmazott meg: „Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai” (Mk 7,7). Mert az Úr kezébe tett élet az iránta tanúsított bizalomról és engedelmességről szól.

Jézus ugyanakkor azt sem rejtette véka alá, hogy mi vár követőire: megtöretés, a Sátán állandó kísértése, a világ gyűlölete, aki azonban az emberek elismerésére történő vágyakozás, azok segítségére való támaszkodás helyett csak Istenben bízik, azt Ő meg is szabadítja, ahogy a 34. zsoltár 20. versében olvashatjuk: „Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr”. Mindehhez párosul az Istenhez tartozás megnyugtató békéje, hiszen az újjászületett ember örök élete már itt megkezdődik, tudja, hogy soha semmi sem választhatja el többé Krisztustól (Róm 8,39). Amint Péter apostol írja: „Akit, noha nem láttatok, szerettek; akiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek, elérvén hitetek célját, a lélek idvességét” (1Pét 1, 8-9.). Szép példa erre az etióp kincstárnok esete, miután Fülöp apostol megkeresztelte, „tovább méne az ő útján örömmel” (ApCsel 8,39).

Sajnos mindezek ellenére nem mondhatjuk el azt, hogy az újjászületett ember mentes lenne a bűntől, megromlott természete újra és újra visszavezeti a sárnak fertőjébe. Azt viszont már tudja, hogy mit kell tenni a bűnnel, a kereszt tövébe kell helyeznie, hogy az Úr mindig felemelhesse az Ő megújító kegyelmével. És vajon Nikodémus újjászületett-e? Minden kétséget kizáróan igen. Amikor a Szentírásban legközelebb találkozunk vele, Arimateai Józsefnek segít a Megváltó temetésénél. Akkor már nem érdekelte, hogy mit szólnak a többiek, hogy milyen következményei lehetnek ennek, csak az, hogy az Úr Jézus közelében lehessen. Ahogyan Ő mondja az elégedetlenkedő Mártának Betániában, aki nehezményezte, hogy testvére a Megváltó lábánál ülve hallgatja szavait, ahelyett, hogy neki segítene: „De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle” (Lk 10,42). Aki Krisztust választja, aki az Ő Igéjének hallgatása közben minden másról megfeledkezik, akinek már semmi más nem fontosabb, az mondhatja el magáról, hogy a Szentlélektől újjászületett. Ezt az utat választották mintegy háromezren az első Pünkösd alkalmából (ApCsel 2,41), ígéretét beváltva dicsőségesen visszatért tehát az Úr. Ő segítsen mindannyiunkat, hogy akik már átélték ezt a csodálatos eseményt, maradjanak mindvégig Üdvözítőnkkel egységben az Ő Szent Lelke által, akik pedig még nem, azok buzgó keresésükkel igyekezzenek elérni, hogy az ez évi Pünkösd is minél bőségesebb gyümölcstermést hozhasson. Hívjuk segítségül az Urat! Engedjük, hogy Ő a saját kezével vezessen minket az üdvösség útján! Törekedjünk arra, hogy őszintén kimondhassuk, amit a zsoltáríró így fogalmazott meg: „Isten közelsége oly igen jó nékem!” (Zsolt 73,28). Mert ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.

                                                                                                                         Olajos István