Jobb velünk a világ

Nemrégiben terebélyes plakátok hirdették Budapest-szerte, hogy a Szent Ferenc alapítvány égisze alatt a fenti biztatással szervezett az egyébként tiszteletre méltó törekvéseiről ismert Böjte Csaba jótékonysági eseményt 2018. szeptember 13-án a Papp László Sportarénában. Jómagam nem vettem ugyan részt rajta, ennek ellenére úgy éreztem, hogy ehhez néhány gondolatot hozzá kell fűznöm.

A ferencesek csuhája számomra távolról sem ismeretlen látvány, Esztergomban, a Ferences Gimnáziumban természetes és megszokott volt. Csak nem ilyen környezetben. Assisi Ferenc feltehetően már akkor fejvesztve menekült volna innen, ha egyáltalán meg tudta volna fizetni a háromezer forintos belépődíjat, még mielőtt elmagyarázták volna neki, hogy mi is az a rock. Látta, hallotta volna magától is. Megérezte volna, hogy itt egy bántóan hangos, vad és lázadó zenei irányzatról van szó, mely az embereket Istentől és egymástól egyaránt eltávolítja, melegágya a paráznaság, a drog- és a mértéktelen alkoholfogyasztás rohamos előretörésének, a zabolázhatatlan „fenegyerekek” kitenyésztésének.

A pap feladata elsősorban a lelkek megmentése. De vajon ez az alkalom hány embert vezetett ez Úr Jézushoz? Mit kerestek itt a meghívottak? Milyen alapon nevezi őket Böjte testvér „barátainak”? Mert az bizonyos, hogy sem ezzel, sem korábbi tevékenységükkel nem tettek bizonyosságot Istennek átadott életükről, ezzel szemben azt teljes egészében eme erkölcsi mocsár fogságában töltötték el. Akkor miért volt szükség arra, hogy a keskeny utat összemossuk a szélessel? Mert a mai ember erre ugrik? Mert, ha úgy hirdetik meg, hogy hívő emberek zsoltárokat énekelnek, akkor csak elvétve lézengtek volna a lelátókon? Vagy nem hiszünk abban, hogy az Úr véghetetlen gazdagságából akár százszorosan is megadhatja mindazt, ami nemes céljainkhoz szükséges, ha azt a Neki tetsző formában kérjük?

„Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek” (Jn 3,20) – mondja Jézus Nikodémusnak. Itt ennél már jóval messzebbre mentünk. A tettek a nagy nyilvánosság elé kerültek, megmutattuk, hogy tudunk mi a világgal együtt mulatni, pénzt gyűjteni, és minderre rákenünk egy kis fényes mázt, azt a látszatot keltve, hogy attól már biztosan jó is lesz. A gazdag embernek, akinek küszöbén a szegény Lázár meghalt, a pokolban már nagyon „szép” gondolatai támadnak. Vissza akarja küldeni Lázárt, hogy testvéreit megmentse. Milyen gyönyörű ez! – mondhatnánk. Csakhogy ezt Isten nem így rendelte el. Az ilyen ötletek rendszerint az alvilágból származnak.

Jobb velünk a világ! A bűnös világ valóban jobban érezte magát ettől, Sátán pedig elégedetten dörzsölte kezeit. A befolyt összeg is nyilván jó helyre vándorol. Csak éppen Krisztus ügye szenvedett csorbát, mivel a sötétség újra úrrá lett a világosságon, ráadásul a jó szándék ragyogó köntösébe öltöztetve. Mert az, hogy helyes-e ez az Úr előtt, vagy sem, az bizony ebben az esetben senkit sem érdekelt.