Nyugalom szigete

Sérelem nem szakítja szívem,
csendben mosolygok emlékeken,
távoli, keserves perceken,
miken egykor nem nevettem.

Tűrtem sorsom, s mentem,
kegyetlen kínlódtam, s remegtem,
baljós gondolatok tengerében
fuldokoltam, s alámerültem.

Rég volt…évtizedek haladtak,
s midőn telt napra nap,
a dühös hullámok elvonultak,
békés, szelíd partra simultak.

Nyugalom szigete épül bennem,
kavicsról, kavicsra, csendben;
kristálykék égbolton lebegve,
megfürdök tejszínhab fellegekbe.

Otthonom a tágas nagyvilág,
végtelen tér, szabadság;
harmatot fűszálról szürcsölök,
bőtermő fák adnak gyümölcsöt.

Vízesés cseppjei, mint fátyolfelhő,
testemet borító selyemkendő,
simogatva, lágyan érintik bőröm,
s megpihennek virágszirom törölközőmön.

Hajam langyos szellő szárítja,
esti fuvallat kedvesen simítja,
aranyló csillagtenger alatt,
angyalok őrzik az álmomat.

2018