Élőnyúl befogás
Derecskén először talán 1958-ban a Vadásztársaság (MSZBT) úgy határozta, hogy élőnyulakat fogott be , hálával ezeket a nyulakat vérfrissítésre szállítják külföldre és más területekre. Természetesen ezt jó pénzért adták el, a társaság ebből fedezte költségeit, mely összességében jól jövedelmezett a vadászoknak.
A befogás megszervezésével egy képzett szakembert bíztak meg a DUVAD központi helyéről. Ez az ember irányította a munkálatokat, mondhatnám azt is, hogy ő volt a tanító. Összeszedték hát a derecskei embereket és vadászokat élőnyúl befogásra. Abban az időben 50 Ft volt a napszám. A társaság vezetői, az elnök Sáfrány Imre bácsi is hívta a szomszédját. Az öreg Lénárt Istvánt, hogy jöjjön. Mivel szomszédok voltak és sok gyermeke volt, jól jött volna egy kis plusz pénz. De bizony eredménytelenül, mert az öreg Lénárt azt válaszolta, hogy ki olyan bolond, hogy olyan időben, fagyban, hidegben egész nap húzza- vonja a hálót. Természetesen azt hitte az öreg, hogy mint a halászok húzzák, most is úgy kell a nyulakat befogni. Bizony nem így volt. A hálót gondosan betelepítették és a nyulakat, vadakat ráhajtották. A fogók meg lesből, a háló mellől kiszaladva megfogták a hálóba akadt nyulakat, majd ketrecbe, zsákba tették és szállították exportra.
A vadász társaság tagjai igen kvalifikált, vagy rafinált??? paraszt vagy iparos emberek voltak. Az akkori körülmények mellett elég sok vad volt a területen: nyúl, fácán, vadkacsa, liba, de még előfordult őz is, a róka, szarka, tarka varjú, héja…
A vadászok úgynevezett fejadagot kaptak egy-egy vadászat alkalmával, ezt testvériesen szétosztották. (Egy nyúl, egy fácán) A többi terítéket el kellett szállítani Debrecenbe a MAVAD telepére. Édesapámmal szállították, így volt úgy, hogy én is mentem vele. A látvány egy kirándulással, sőt többel is felért. Amikor megérkeztünk a Debreceni Vágóhíd telepre, a MAVAD telep egy különálló rész volt. A vágóhídra bemenni élő eleven embernek nem volt szabad. Mindenütt tábla jelezte: Idegeneknek tilos a bemenet!
A vadászmester, Varga Sándor bácsi azt mondta:
– Gyere csak Lajcsikám! Körülnézünk, amíg átveszik a nyulakat édesapádéktól.
Az öreg Vargát mint a pulikutya kísértem, természetesen kicsit meglepődve, hisz tiltott területen bóklásztunk. Ahogy átléptük a tiltott zónát, egy nagy ember állt elénk, hogy mit keresünk mi ott ezen a helyen? Sándor bácsi egyből mondta, hogy Kovács elvtársat keressük. Természetesen Kovács elvtárs ott nem is létezett, így tehát udvariasan el lettünk igazítva, hogy másik részlegen keressük. Körülbelül tíz részleg volt az állat felhajtásától az egyes folyamatok szalagszerű feldolgozásában. Mi valamennyi részleget bejártuk, de Kovács elvtársat sehol sem találtuk. A józan parasztész átjárt a csiszolt, dörzsölt művezetők örök fondorlatos eszén. Akkor jöttem rá, hogy a kalap alatt nem csak levegő, de gondolkodás is van.
Ezzel a történettel emléket állítok a nagyon szeretett Varga Sándor bácsinak.